1994 végén a Respublika című hetilapban akkori kollégáimmal közösen nagy összeállítást jelentettünk meg A két fülünk között címmel. Az írásokban az erotika és a szex társadalmi szerepéről, helyéről, a prostitúcióról és a pornográfiáról volt szó. A talányos cím (amelynek büszke szerzője én magam voltam) arra utalt, hogy a nemiség valódi szerve nem a két lábunk között helyezkedik el… Erre a bölcsnek hitt megállapításra cáfolt rá az egyik interjúalanyom (erről még később lesz szó). Csiklandós téma volt, akkor még merésznek is számított, szívesen jártuk körül.
Ez jutott eszembe Szabó Eszter cikkét olvasva, amelynek címe: “A szex vajon mi? Idősebb korban mást értünk alatta”. Hogy mihez képest értünk mást rajta, azt ki-ki döntse el maga, az egyébként színvonalas írás itt érhető el. Abban a huszonhat évvel ezelőtti összeállításban megszólaltattam a téma egyik akkori vezető szakértőjét, dr. Lux Elvirát. Rendkívül izgalmas, több órás beszélgetés eredményeként született meg az interjú. Lux Elvira munkásságának lényege épp az én furfangosnak szánt címem cáfolata volt. Így ír erről a Wikipédia szócikke: „1947–1951 között a Semmelweis Egyetem jogelődjén, a BOTE-n tanult, majd Szentágothai János tanítványa lett. Miután késztetést érzett, hogy az aggyal nem mint szervvel, hanem a lényével, a pszichével foglalkozzon, 1964 és 1969 között elvégezte az ELTE BTK pszichológia szakát.”
Vagyis a szerelmi életünk a kapu, amelyen át besétálva ráláthatunk a nemiségre.
Az interjú során a professzor asszony többek között ezt mondta nekem: „Az emberek rettegnek a kudarcoktól; a férfiaknál már egyetlen szexuális fiaskó is elég ahhoz, hogy hosszú időre meghatározza a viselkedésüket. Még akkor is, ha a kárvallott maga szolgál racionális magyarázattal a kudarcra. Az újabb kudarctól való szorongás meghatározója lehet a későbbi zavaroknak. A nők 999 elmaradt orgazmus után is reménykednek, hogy ezredszerre sikerülni fog.” Azért idézem éppen ezt a megállapítását, mert az életkor előrehaladtával mindkét nem tagjainak számolniuk kell a változással, úgy, hogy lehetőleg ne szorongjanak miatta („Mi lesz, ha kudarcot vallok…?!”) Változás helyett mondhatnánk hanyatlást is, de ez nem törvényszerű, sőt. Sok olyan ismerősünk van, aki korát meghazudtolóan aktív az erotikában is, férfiak és nők között is. Természetes, hogy idős korban a hormonok már nem tombolnak úgy, mint húszévesen, és hogy már más miatt, másképp fontos az intim együttlét, mint akkor volt. Hatvan fölött már kevesen lehetnek a lepedő akrobatái, habár még ilyen is akad. Sebaj. A szex örömforrás, ezért életkortól függetlenül helye van az életünkben. Az öröm pedig életben tart, ezért vigyázzunk rá, óvjuk szeretettel.
Dávid Péter