Megkongatta a vészharangot a The Economist című hetilap augusztusi utolsó száma: cikkének címe szerint a demencia gyors terjedése világszerte vészhelyzetet teremtett. Rögtön alcímében felvázolja a levont következtetést is: több kutatásra, a tartós ellátásra szorulók esetében jobb gondoskodásra és az egyén magatartásának megváltozására van szükség.
Talán a kóros emlékezetkiesés mind több emberre gyakorolt hatása kevésbé aggasztónak tűnik a világot sújtó sok probléma között. A mögöttes okok egyikének, a megnövekedett élettartamnak még örülnünk is; a demencia nem a vírusfertőzés sebességével terjed, csak a demográfiai változások kiszámítható elkerülhetetlenségével; és a maga teljességében csak a távoli jövőben érezteti majd a hatását. Ez utóbbi megállapítást megnyugtatónak vesszük, és legszívesebben elhessegetnénk minden aggodalmat: nem olyan vészes a helyzet. A valóság viszont egészen mást mutat. A lap szerint a demencia máris az egész világot súlytó vészhelyzetet eredményez. Már most is több ember szenved tőle, mint ahányat humánusan el tudnánk látni. Egyelőre nincs rá gyógyír. Mit gyógyír: a kialakulásáról sincs elképzelésünk, ezért megelőzésről egyelőre aligha beszélhetünk, legfeljebb a már kialakult enyhe demencia késleltetéséről, kedvezőtlen hatásainak csillapításáról. Nincs olyan társadalom, amely fenntartható gondoskodási módszert fejlesztett volna ki a demens emberek számára, és ez a cikk szerint sajnálatos tény.
A demencia gyűjtőfogalom, ezt az állapotot különféle okok idézhetik elő, közülük a leggyakoribb a félelmetes Alzheimer-kór, amely az esetek 60-80%-ában jelentkezik. Általában feledékenységgel és a kognitív működés enyhe hanyatlásával kezdődik. Ahogy súlyosbodik, az emberek elveszítik a képességüket, hogy gondoskodjanak magukról. Mielőtt eljutnak az út végére, sokan közülük folyamatos gondoskodást igényelnek. Nem csak az időseket veszélyezteti, de a korosabb emberek között nagyobb valószínűséggel fordul elő, és az életkor kitolódásával ez súlyos helyzetet idéz elő. Még száz éve is sok országban harmincéves koruk körül haltak meg az emberek, ma ez inkább a hetvenes, sőt, nyolcvanas éveikben történik meg. Hozzáteszem: szerencsére, hiszen azért ez a tény valóban örvendetes. Becslések szerint a hatvanöt és hatvankilenc év közötti korcsoportban a demensek száma manapság 1,7% lehet, és annak a kockázata, hogy demencia alakul ki, e kor fölött ötévente megduplázódik. Jelenleg világszerte mintegy ötvenmillióan szenvednek ebben az állapotban, és a számuk tíz év múlva várhatóan eléri a nyolcvankét milliót, 2050-re pedig a százötvenmilliót. A legtöbb új esetet a fejlődő világban regisztrálják, ahol a lélekszám is emelkedik és az átlagéletkor is egyre magasabb.
A cikk még folytatódik, de ez a rövid összefoglaló is jól megragadja a lényeget. A demencia súlyos probléma; a világ, miközben számtalan betegséggel küzd, közöttük mostanában az új koronavírus-járvánnyal is, egyelőre nincs felkészülve rá, hogy felvegye a harcot ellene és valódi megoldásokat találjon rá. A The Economist arra a következtetésre jutott, hogy a kutatási erőfeszítések fokozásával meg kell értenünk végre, mi okozza ezt a betegséget, gyógyíthatóvá kell tennünk és jelentősen javítanunk kell az ellátásra szorulókról való gondoskodást. A téma annyira fontos, hogy itt, a Respect for all oldalán még visszatérünk rá.
DP
