About ferling
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.A(z) ferling felhasználó 82 bejegyzést tett közzé.
Bejegyzések tőle ferling
„Ötvenéves elmúlt? Akkor erre mindenképpen figyeljen!”
Mostanában ez és a hasonló címek valamiért ismétlődően elém kerülnek a neten; nyilván nem véletlenül akad meg rajtuk a szemem. Már a járvány előtti korszakban is zavartak, most meg különösen irritálnak. Ne tessék állandóan az orrom alá dörgölni, mennyire kitett vagyok ilyen-olyan kórnak, tudom én azt magamtól is. Szerintem inkább az lenne a jó reklámszöveg, […]
Szerencsénk volt
Este volt, már majdnem tíz óra. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve taxiba vágtam magam, és berohantam a kórházba. Magam sem tudtam, honnan ez a sürgető késztetés, de úgy éreztem, muszáj bemennem hozzá. Előző nap vitte be a mentő. Hatalmas kórteremben találtam, megnyúlt ábrázattal. Félig ülő helyzetben feküdt – mondhatni, fekült – a kórházi ágyon, zöld […]
Kilenc mód az idő elfecsérlésére – fiataloknak és idősebbeknek
Miért érezzük állandóan azt, hogy időszűkében vagyunk? Oly sok a teendő, és soha nem jutunk a végére. Honnan szerezzünk több időt, hogy megtehessük, amit meg kell, és még pihenni is tudjunk? Nem csupán az időhiány okozza a nehézséget, hanem az is, hogy alacsony hatékonysággal használjuk fel a rendelkezésünkre álló időt. Mindig mi magunk akadályozzuk magunkat, […]
Bonyai Mónika
2020.08.12. by ferlingVarga Dorottya
2020.08.11. by ferlingNemzedékek hídja
A minap egykori munkatársak gyűltek össze egy horgásztó partján. A fűzfák árnyékában felidézték a közös emlékeket, jóízűen falatoztak a bográcsban készült pörköltből és kortyolgattak a hűtőládában várakozó sörből. A férjek eközben a tavat bámulták meredten, néma csöndben: megelégedtek az asszonyok csivitelésével. Aztán felébredt az autóban a két és fél éves kislány, sírására az anyuka rohanva […]
Fiatal öregek, öreg fiatalok
Te is találkoztál már ilyen emberrel? Aki meghazudtolva a korát, nem a születési bizonyítványában szereplő testtel és lélekkel élte az életét? Nekem az első ilyen találkozásom egy híres emberrel volt. Slapaj újságíróként kaptam a megbízást, hogy készítsek interjút Szepes Máriával. Az interjú idején nyolcvanhat éves volt. Elképesztően gazdag életművel a háta mögött ott ült velem […]
Peresztegi Hanna
2020.08.07. by ferlingMayerné Háló Margit
2020.08.07. by ferlingKapcsolat
Célunk
Méltósággal. Mindenki. Mindenkor.
A mozgalom célja felhívni a figyelmet arra, hogy a méltósághoz való jog mindenkié. Kiállunk azok mellett, akiket sérelem ér, valamint közös gondolkodásra és cselekvésre hívunk mindenkit.