Bizalom és tisztelet oda-vissza

Szerintem a nemzedékek kölcsönös bizalma és tisztelete azt is jelenti, hogy az idősebb respektálja a fiatalabbat és megbízik benne, nem csak fordítva. Biztosan lesz, aki nem ért velem egyet. Előbb egy gyerekkori emlékemmel világítanám meg, mire gondolok.

 

Hétéves lehettem, amikor karácsonyra korcsolyát kértem szüleimtől. Meg is kaptam az ajándékot: az akkor számunkra elérhető, régimódi, kurblis korit, amit fel kellett csatolni a bakancsom talpára egy erre rendszeresített kis szerszámmal. Boldog voltam. Már másnap nekivágtunk, és elmentünk az iskolához, mivel a pedellus bácsi felöntötte az udvart, és jó kis koripályát alakított ki rajta. Szüleim is elkísértek. Felcsatoltuk a korcsolyát, és én nekivágtam a síkos pályának. Ki tudja, miért, nem gondoltam bele, hogy előbb meg kellene tanulnom a korcsolyázást. A második vagy a harmadik puffanásomnál aztán kifordult a bokám, sőt, egy nagyot reccsent is. Rettentően fájt. „Ne kényeskedj, állj fel és indulj tovább!” – bíztatott apám a palánk mögül. Összeszorítottam a fogam, minden erőmet összeszedtem, de úgy sem ment. „Gyerünk, mi lesz már?! Nem fájhat az annyira…!” – hallottam megint apám bíztatását.

 

Aztán kicsit később, már a kórházban, amikor begipszelt lábbal feküdtem, apám ünnepélyes fogadalmat tett az ágyam lábánál. „Megígérem, hogy ezentúl mindig hinni fogok neked. Ha azt mondod, fáj, nem fogok kételkedni benne” – mondta komoly ábrázattal.

 

Egy másik történetem is van a tisztelet és a bizalom kétirányú utcájáról. A szülők iránti tisztelet ősi parancs, a szülők iránti bizalom pedig a gyerekben eleve megvan, és a gyerek iránt a szülőben… nos, meg kellene lennie, igaz? Ismerek néhány esetet, némelyiket nekem mondták tollba ismerőseim. Az egyik arról szól, hogy valaki – nevezzük Máriának – hogyan fogadja el a szüleit, akik pokollá tették az életét kiskorában. Alkoholbeteg anya, aki naponta rongyosra pofozza a lányát, és gyermekét szexuálisan zaklató alkoholbeteg apa, akitől menekülni kell; az egyetlen, akitől Mária vígaszt kap, a nagymama, aki viszont felakasztja magát, és Mária talál rá (tízéves korában). Így nőtt fel Mária. Szinte egész felnőtt életét átszőtte az erőfeszítés, hogy mindannak ellenére, ami vele történt gyerekként, tisztelni és szeretni tudja a szüleit. Akik időközben már elhunytak. Mária harmincöt éves korára jutott el oda, hogy már hálával gondol rájuk. „Nekik köszönhetem az életet. Ezt tudták adni, erre voltak képesek. Ezt kaptam tőlük” – mondta, és én kalapot emeltem előtte.

 

A tisztelet és a bizalom kétirányú utca. Szerintem.

 

Dávid Péter